Címvédőként érkezett és úgy is távozott a Dunaferr

ISD Dunaferr foci csapat

Kétszeres győztesként és címvédőként érkezett az ISD Dunaferr kispályás labdarúgócsapata a nyolcadik alkalommal megrendezett Alcufer-kupára. A csoportbeosztásnál kiemeltként kezelték őket, és az eredmények is azt mutatják, hogy a jól összerakott gárda bárkit kapott is ellenfélül, darabokra szedte őket. Végül az egynapos tornán magabiztos győzelmet arattak.

Horváth Ferenc, a házigazda Alcufer Kft. ügyvezető igazgatója elsőként gratulált a Dunaferr harmadik győzelméhez. Lapunk kérdésére elmondta, hogy minden évben partnercégeiket hívják meg erre a kispályás tornára. Ami a dunaferres kapcsolatot illeti, az Alcufer 1990-es megalakulása óta partnere a dunaújvárosi székhelyű cégnek, amelynek a kezdetek óta acélhulladék-beszállítója.

Tóth Imre csapatvezető, aki egyúttal a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) társadalmi szerepvállalásért felelős vezetője is, elmondta, kezdetek óta résztvevői az Alcufer-kupának. Az első olyan csapat a Dunaferr, amely a nyolc év alatt már harmadszor nyerte meg ezt a rangos tornát. Többen vannak a társaságban olyanok, akik már a kezdetek óta dunaferres dolgozóként tagjai a csapatnak és részesei a sikereknek. A csapatvezető ezúton is köszöni az anyacég támogatását.

Ezúttal is elmondhatjuk Vörösmarty Mihály után szabadon: Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Kalácska András, a DLSZ elnöke is végigizgulta és -szurkolta a napot, örülve a megérdemelt sikernek. Hozzátette, hogy egyre több dunaújvárosi kispályás csapat szerepel a hazai és nemzetközi tornákon. Az Alcufer-kupa is az egyik fontos állomása és fokmérője a helyi kispályás labdarúgás eredményességének.

Horváth Csaba örömmel vállalta a csapat edzői teendőit. Hozzáértően, jól forgatta a játékosokat, akik fegyelmezetten és jól játszottak a nap folyamán. Nem emelt ki senkit a csapatból, épp annak egysége volt a siker kulcsa, mindenki hozzátett valamit a végső győzelemhez.

Zemankó Zoltán, az alakulat kapitánya, aki egyébként a Dunaferr DUE Dutrade Futsal Club operatív vezetője, elmondta, örül annak, hogy ezzel a győzelemmel is öregbíthették a cég nevét, és ő is a csapategységben látta az eredményes szereplés okát. Dunaújvárosban komoly kispályás-bajnokság van, kitűnő játékosokkal, úgyhogy ez a tornagyőzelem jó hírverése volt ennek is.

Somogyi Jenő a „régi motorosok” egyike. A nyolc év alatt volt ő már gólkirály és a torna legjobbja is. Ezúttal is sokat tett az eredményességért, de idén játékát inkább alárendelte a csapategységnek.

Egyenes út vezetett az Alcufer-kupa elnyeréséig

A 2×10 perces mérkőzésenkénti játékidőben nagyon észnél kellett lenni, hiszen a viszonylag rövid időszak alatt nem lehetett hibázni. Az úgymond snell partik sokat kivettek a játékosokból, de Horváth Csaba edző jól „forgatta” a játékosokat. A csoportkör három mérkőzését magabiztos játékkal, 10–0-s (Mozdony- és Vagonjavító Kft. 4–0, Erblösch 4–0, Continental 2–0) gólkülönbséggel abszolválta a csapat. Az egyenes kieséses szakaszban – a legjobb nyolc közé jutásért – a MÉH Zrt. következett, amely kemény, néha durva játékkal próbálkozott, aminek az lett a következménye, hogy „fiaink” végül 1–1-es döntetlen után csak büntetőrúgásokkal tudtak felülkerekedni. Ettől fogva azonban szinte egyenes út vezetett a kupagyőzelemig, hiszen a TYCO céget 2–1-re, a GYMSM-t 3–0-ra, a GYMSM Kormányhivatal gárdáját pedig – döntőben – szintén 2–0-ra győzték le.

Carissa Kupa
XV. Carissa Országos Labdarúgó Kupa
I. Helyezett Dunaferr Vasas, 2017. Dunaújváros